TELTHÁZ

Közreműködik: Balázs János (zongora), Keller András (hegedű), Benedict Klöckner (cselló), Concerto Budapest, Vezényel: Keller András

„Ki kell irtani belőle a banalitásokat, és játszhatóvá kell tenni néhány lejátszhatatlan részt” – írta a világhírű zongoraművész-karmester, Nyikolaj Rubinstein a b-moll zongoraversenyről. Az azóta is a világ talán legismertebb és legnépszerűbb versenyműveként számon tartott darab végül Csajkovszkijt igazolta, aki mit sem változtatva a darabon egyszerűen csak törölte a Rubinsteinek szóló ajánlást. A művet ezúttal Balázs János szólójával halljuk a Concerto Budapest kíséretében. A zenekar előadásában hangzik el az egy titkos szerelem és annak tragikus végét feldolgozó Francesca da Rimini című szimfonikus fantázia is, amit éppen a zongoraversenyről lesújtó kritikát megfogalmazó karmester mutatott be egykor. Igazi különlegességének ígérkezik az a-moll zongoratrió, mely Csajkovszkij egyetlen olyan műve, mely a zongora, a hegedű és a cselló hármasára íródott. A szimfonikus zenekari hangzást és apparátust előnyben részesítő szerző csak élete végén fordult a kamarazene felé, leveleiben pedig még ekkoriban is több alkalommal adott hangot annak, hogy mennyire nem tudja elképzelni a zongora hangját efféle felállásban. A trió gondolata mindenek ellenére nem hagyta nyugodni, megszületésének pedig végül pályatársa és barátja, Rubinstein halála adott okot. A trió előadásában Perényi Miklós mellett Keller András lesz Balázs János partnere.

A Cziffra Fesztivál és a Concerto Budapest közös koncertje

Támogató: Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Petőfi Kulturális Ügynökség

Jegyárak: 3 000, 4 000, 5 000, 7 000, 8 000, 11 000 Ft

Jegyvásárlási kedvezmények a MOMkultban és a Zeneakadémián megrendezett programjainkra!
A Cziffra Fesztivál egy vagy két rendezvényére történő egyidejű jegyrendelés esetén 10% kedvezményt, három vagy több rendezvényre történő egyidejű rendelés esetén 20% kedvezményt biztosítunk.
Jegyrendelését a jegy@cziffrafesztival.hu e-mail címen várjuk!