A Sheva gondozásában ImprovisArt címmel megjelent Balázs János új szólólemeze
Balázs János zongoraművész a Cziffra-emlékévre állította össze ImprovisArt című műsorát,
amely a világ számos pontján bemutatkozott már Cziffra György születésének 100.
évfordulója alkalmából, és most lemezen is megjelent az olasz Sheva kiadó gondozásában.
A lemezbemutató koncertre a Zeneakadémián kerül sor november 15-én az MVM Koncertek A
Zongora sorozat keretében, amikor a teljes koncertprogram először lesz élőben hallható
Budapesten! A zongoraest koncepciója azt a romantikus hagyományt folytatja, amikor még a
zongoristák és zeneszerzők előszeretettel improvizáltak, átiratokat készítettek ismert
operákból és dalokból. A műsor Liszt Ferenctől Cziffra Györgyig, valamint Balázs János
saját improvizációjáig terjed, és bemutatja azt a 200 éves tradíciót, amelyben az előadóművész az alkotóművész valódi társává válik.
„Aki egyszer hallotta játszani a művészt, egészen biztos, hogy szuggesztív és teljesen egyedi
koncertélményben volt része. Balázs János a klasszikus zene 21. századi interpretálását
lebilincselően, a legmagasabb technikai felkészültséggel szolgálja. Különleges érzéke van
megérinteni a közönséget, ezáltal elmosni az előadó és a hallgató közötti távolságot. Egyedi
tematikájú hangversenyei, műsorválasztásai képesek hatalmas tömegeket és fiatalokat
megszólítani, melyet minden esetben a klasszikus zene népszerűsítése érdekében tesz.” (részlet a
kiadói ajánlásból)
Cziffra György szellemisége s ezáltal a liszti szemlélet és hagyomány tér vissza a színpadra, hiszen
egészen Liszt Ferencig nyúlik vissza ez az előadói szabadságon alapuló, egyedi interpretáció, mely
tanítványán, Thomán Istvánon keresztül eljutott Dohnányihoz, Keéri-Szántóhoz, akiktől maga
Cziffra György is megtanulhatta ezt és továbbörökíthette az újabb generációkra.
„Hiszem, hogy mi, előadóművészek küldők vagyunk: üzenetküldők a közönség, a befogadók felé.
Azt az üzenetet, amit fentről kaptunk, vagy amely bennünk a zene hatására megszületett, úgy kell
átadni a közönségnek, hogy dekódolni tudja.” (Balázs János)
Balázs János: ImprovisArt
(2021, Sheva)Lemez tracklista:
1. J. S. Bach- Busoni: D-dúr prelúdium és fúga, BWV 532 (12:03)
2. Wagner-Liszt: Izolda szerelmi halála (07:15)
3. Schumann-Liszt: Widmung (04:22)
4. Liszt-Balázs: VI. magyar rapszódia (07:05)
5. Saint-Saens-Balázs: A hattyú (02:22)
6. Rachmaninoff-Balázs: Vocalise (06:55)
7. Puccini-Balázs: Lauretta áriája (04:24)
8. Mendelssohn-Liszt: Szentivánéji álom (10:38)
9. Brahms-Cziffra-Balázs: 5. magyar tánc (04:05)
10. Brahms-Cziffra-Balázs: 6. magyar tánc (02:45)
11. Ponce-Balázs: Estrellita,(03:34)
12. J.Strauss-Balázs: Reminiszcencia parafrázis (06:24)
Bonus track
13. J. Hill-Balázs: Happy Birthday Maestro Georges Cziffra
(variációk Mozart, Beethoven, Liszt és Gerscwin stílusában) (02:30)
Total time: 1:12:22A lemezfelvétel a Zeneakadémia nagytermében készült 2020. január 5-6-án. A felvételt az AVISO Stúdió készítette. Felvételvezető: Lakatos Gergő, Perényi Benjamin, A felvétel producere: Bárány Gusztáv, Mastering: Lakatos Gergő.
Az album Cziffra György születésének 100. évfordulója tiszteletére készült. Budapesten kapható az album Müpa lemezboltjában és a Rózsavölgyi Zeneműboltban.